15percesversek

Nincsen anyám, se apám, se istenem, se hazám. Két sorban több évtized terhe, s egy élet lelki nyomora. Azok a kövek nyomják legjobban a lelket, amelyek láthatatlanul pecsételik sorsodat. Szerkezetük áthatolható színűk áttetsző szaguk ki nem szagolható, De mégis, ezek a hóhér lélekmetszők.

Ismerem ezt a kertet. Minden szegletét, engem itt nevelt a szembe szomszéd gyerek s tanította meg, a futball szellemét. Igaz, az már elveszítette erejét, de ez nem csorbítja emlékét. Kérdezd meg, merre van bármi, és a válaszra tőlem nem kell várni. Ismerem ezt a kertet, tenyerem a pázsit. Mégis, egy nap, mint a politikus lakása, arra ébredtem, megnövekedett határa. Új, ismeretlen tér nyílt, mi nem volt használva. Ez eddig is itt volt, vagy csak eddig nem láttam? Vagy valaki galádul az éj leple alatt konstruálta? Minél tovább nézem, annál bizonyosabb: Évtizedekig néztem ezt gondosan, Bármerre elnavigállak álmomban, legalábbis én ezt gondoltam... Megismertem amit nem ismertem, látni ezt eddig úgy tűnik nem is mertem. Én csak napok ót ülök mereven, emlékeimbe illesztem az új teret.

Egyszer úgy írnék egy verset, amiben a minden és a semmi, könnyedén van egyszerre jelen. Egyáltalán azt sem tudom eddig, hogy mi az a semmi vagy minden. Mert én magam vagyok a semmi az univerzum életében, s kinek fontos, hogy holnap mit fog enni. Ugyanakkor az a minden,  hogy kivel eszem, hogyan meséli nekem a viccet, és itt van velem. Vannak a haszontalan semmik, a terhet jelentő mindenek, és a látszólag semmi mindenek. Ha végiggondolom, értelme annak mennyi,  hogy felkelek, dolgozom,  útközben küldök egy szelfit: "Ilyen a napom, ezt eszem, ennyi."? De nekem az a minden, ha mégis az évmilliárdnyi fotoszintézis mellett egy pillangószárnycsapás lesz utánam a hatás. Ennél többet haladó emberként elérni nem lehet, hiába szeretnénk. Ez a semmi a mi mindenünk, ez a zsigeri lényegünk.

Vízfelszínen lebegni arccal víznek is lehet. Vízben elmerülni fejjel kint is lehet. Vannak napok, mikor a víz sodor. uszadékfa vagyok, a levegőt lopom. Ma éppen vízen jártam. Ilyen még sose volt, ezt a pillanatot nem vártam, ilyen gondolatom még sose volt. Lesznek napok, mikor ismét  levegőért kapkodok, s a sodrás nem kímél. Emlékeztess arra,  hogy jártam a vízen, és felnéztem a napra, ami pupillámmal rímelt. Emlékeztess arra,  hogy kibírtam a víz alatt magamra hagyva, könnyemben úszva. Emlékeztess arra, hogy lehetnek napok, mikor ismét levegőért kapkodok, de nem leszek magamra hagyva. Emlékeztess arra,  hogy kapaszkodjak karba mi segítő kezet nyújt, s nem leszek vízbe fúlt. A szégyen folyójában láthatatlan a fulldokló. Mélyebbre megy fájdalmában, s még lejjebb húzza az önsajnálat. Emlékeztess arra,  hogy mutassam magam kézzel lábbal, hanggal, s mutasd magad te is. Hadd nyújtsam feléd kezemet.

Közös lónak túrós a háta... A te hátad is túrós lesz, ha másra  várva szemeidet nyitod tágra, hogy valami nem olyan, mint kéne. Először csak egy túrómaszat jelenik meg kabátodon, mondhatod, más kosz is akad. Itt kezd el nemolyanná lenni, mind kéne. "Vagy te, vagy valaki, majd biztosan megoldja." A lényeg, hogy neki erre ne legyen gondja, s túrós kezét újra a kabátodra nyomja. Itt már határozottan nem olyan, mint kéne... "Aki tette, az majd csak csinál valamit, nem én tettem, nem én dolgom". Ha folyton csak mást okolsz,  attól nem lesz könnyebb, hogy valami fájdalmasan nem olyan, mint kéne. Megszokod a túró szagát, állagát, furán néz rád még a sarlatán  is, kinek kabalája egy nagymadár. Hozzáfordulsz segítségért, hogy megtudd, mi az a valami, ami annyira nem olyan, mint kéne. De addig folyton csak nem olyan lesz valami,  Amíg rá nem csapsz annak a kezére, ki túrót próbál rád ragasztani. Ha megvan, ezt a pillanatot tedd el emlékbe, és egyszer lehet, talán olyan lesz m...

Szögesdrótos gondolatok karistolják a heges elme pehelyfalait. Kifelé nem, befelé működik a szókimondás, a marcangoló drót benntartásában kell megszakadni. Idejét sem tudom, mióta van bennem a drótom, a szétzúzott mosolyokért semmi sem pótol. Szögesdrót a fogkefém s törölközőm mégsem mondanak értem pohárköszöntőt. Kapával, kaszával, erővágóval vágtam fűrészeltem kétségbeesetten, de a drótom csak vastagabbra nehezedett, Kínomban véres kezemmel felfele másztam. Egy pillanatra megmutattad a szöges ágyadat, elmondtad hogyan űzi el álmodat, teszi pokollá minden napodat, a világ meg sem hallja hangodat. Tükörképemmé váltál egy napra, és megláttam benne magamat. Felgyújtottam a szöges ágyad, Ismét biztonságod lett a puha párna. Puhább szögesdrótok karistolják a gyógyuló elme pehelyfalait.

Morzsányi fénylő aranyak tartják lázban a vidéket, Kinek van keze, mindent félrerak, keresi a sárga csuklyás pribéket. A hideg vízben szitát áztatva, csecsemőből gyerek lesz közben. Szüleit várja maga mellé átfagyva, de egy dologra gondolnak: aranyrögre. A hideg vízben szitát áztatva gyermekből porcelán bőrű, hófehér baba lesz varázslatra. Az őszinte remény kétélű. Vénülő kezek simogatják a belül üreges porcelán babát: "Érted tettem" - suttogják. "Majd holnap itt leszek, jóéjszakát!" Vénülő kezek teszik az utosó fát a tűzre, ma már többet nem eszik. A vak remény a legnagyobb bűne.

Megkérdezném szívem szerint a Google-t, a 21. század Istenét,  melyben gyónások sora kering, miért van, hogy hiába pihennék, belül folyton zakatol a frusztráltság vonata, ahol egy ellenőr büntetni akar, de fizettem a jegyért. Senkinek Istene nem tud erre megnyugvást, mert mormolhatod naphosszat az imát, Várhatod ájtatos pózban a messiást, Te magad lehetnél a megváltás, de rossz lapot osztottak és te vagy Júdás. Meggyónnád a bűnt, amit soha el nem követtél, s annyit szenvedtél a visszanyelt könnyekért. Júdás imára kulcsolt kezeit látják, megbocsátásért esedeztetnek a bűnért, amit el sem követtél, neved folyton gyalázzák. Csak benned van a megváltás, mégha el sem hiszed egyetlen betűjét.

Mostan színes bolhákkal álmodom. A legfélelmetesebb a sárga, amely akkora, mint egy elefánt. Hiába mondod nekem, nincs itt dráma, próbálj úgy aludni, hogy kísért az éj derekán. A rám nehezedő sárga bolhák súlya százszoros. Hogy valaki bolhákat érez elefántnanak a mellkasán? "Hmm.. Nehéz élet" - mondja a veterán. Sárga bolhásan kutattam egy indokot, ami magyarázza rajtam a rejtett billogot. Elefántsúlyú bolhákkal a vállamon próbáltam versenybe szállni és megnyerni a futamot. Erővel kényszerítettem lábamat, hogy vágtasson,  ahogy korábban engedtem valakinek, hogy bánthasson. Billogomra az van írva: gyengeség miatt elbukott. A sárga bolhák bár picik, de elefántot rejtenek. Amögé elfér a tengernyi láthatatlan seb, amit rajtam ejtettek. Az én elefántom a te bolhád, az én bolhám, a te elefántod. A sebeket nem én adtam magamnak, csak a sebek miatt a billogot.

Papírkarton falak és ablakok, külső oldala vörösfoszforos. Gyufaszálak nélküli üres skatulyában fülel. Nem is tudja, mikor történt, mert a világ maga a skatulya, bezárva van, mint egy matula. Skatulyában ülni, ez a törvény. Önként választott embriópóz, ki nem küldött szülinapi meghívók és elharapott mondatok, melyek úgy kezdődnek: Nekem... A vélemény és a "szerintem" flexibilis cső, ami oda csatlakozik, aminek semmi köze egyikhez sem, és ajka egyre csak szótlanodik. Mindenki a saját skatulyájában nyomorog. Ki egy hodályban, ki embriópózban mocorog.