fától az erdőt

 Nem látom a fától az erdőt?

Bár ez lenne az eredője

minden problémának.

A fa kérgébe annyit beleszőtt,

hogy ezt nem gondoltam volna azelőtt.

Egész világok itt elvolnának,

ha én most ide nem jövök megnézni délelőtt.

Pont ez az, én nem a fától 

nem látom az erdőt,

hanem a levelet sem az ágtól,

Pedig ez el nem dőlt.

Fától az erdőt? Bárcsak...

Mintha egy drót agyamban el lenne vágva.

Hangyától nem látom a kérget,

ez az egész az őrületbe kerget.

Kéregtől nem látom a fát,

amit bárki könnyen lát.

Majd igen, a fától sem látom 

az erdőt. Azt sem vágom,

egyáltalán mit kéne látnom,

mert kettővel ezelőtt sem látom.

De talán most!

Meglátom nem csak a villamost,

hanem a rajta lévő embereket.

A sok-sok kép, ami mind kihagyott

volt eddig, most lassan dereng.

Megértem miért látnak összefüggéseket

meg mások, mint harci töltényeket,

amiket célba is lőnek és találnak.

Én csak lövöldöztem vaktába,

Hol üres tárral, hol vaktölténnyel.

Bele is folyt erőm egy örvénybe.

Mennyivel könnyebb meglátni

fától az erdőt, szétnézni és körbejárni,

és még a mögötte lévő hegyet is megmászni.