Az elásott madár

 Mágnesként húz a föld magához,

ahogyan keblére ölelne egy barátot.

Egyre-egyre mélyül magányom,

egyre-egyre közelebb halálom.

Izmaim lassan elernyednek

Mostantól nem emlegetnek,

pedig várom, hogy felkeresnek.

...de végül örökre elfelednek.

Sorsomat én kovácsoltam,

magamnak meg nem bocsátottam.

Bennem lévő tüzet kioltottam,

Ciános üvegbe kapaszkodtam.

Csönd.

Félelem.

Magány.

Mozdulatlanul fekve

szárnyakra lettem figyelmes.

Fehér, gyönge, flitteres.

Ásni kezdtem lihegve.

Elkönnyültem, mint egy madár,

A gödör kártyavár

és suhantam, mint egy Wolt futár

Megnyílt a láthatár.

Könnyű.

Fényes.

Napsütötte.